KUTATÁSI TEVÉKENYSÉG ÉS EREDMÉNYEK
Mozgásszervi rehabilitáció
Mozgásszervi területen négy klinikai vizsgálati tervet készítettünk, amelyeket a regionális Kutatásetikai Bizottság jóváhagyott és engedélyezett. A kutatások elsődleges célja a gyógyvíz hatásának egyértelmű adatokkal történő alátámasztása, de az eredmények várhatóan lehetővé teszik, hogy fiatal orvosaink önálló munkával jelenjenek meg kongresszusokon, illetve közleményt írjanak.
2010 júliusában megkezdtük a harkányi gyógyvíz mozgásszervi hatásosságát bizonyító víz akkreditációs vizsgálatokat a Harkányi Gyógyfürdő Zrt-vel való együttműködés keretében. (A korábbi minősítés a hatvanas években esszé alapú leírásokon alapult. A kettős-vak kísérletek a kor elvárásainak megfelelően igazolták a gyógyvíz hatásosságát.) A közel 40 millió Ft költségű vizsgálat kiértékelésével 2011 júliusában készültek el a kórház orvosai.
Bőrgyógyászat
Pikkelysömörben szenvedő és mozgásszervi betegek bevonásával folyik a Baross pályázat megvalósítása. A hatásmechanizmus vizsgálat megvalósult, az eredmények jelentős része rendelkezésre áll. A vizsgálatok 2012. második negyedévében zárultak. Jelenleg a második ütem zárása és elszámolása folyik, Dr. Horváth Katalin működik együtt a Prof. Dr. Pintér Erika vezette Gyógyszertani Kutató Intézettel. A kiértékelésekre és a publikációkra a harmadik negyedévben kerül sor.
Programozott nőgyógyászati rehabilitáció
A folyamatban levő nőgyógyászati kutatási projektek főbb adatait foglalja össze az alábbi táblázat:
Tudományos kutatási program megnevezése:
Közreműködők
Időszak
Külső partner
Endometriosisos és RA-s betegek immunológiai vizsgálata balneoterápiás kezelések során – kontrollcsoportos prospektív vizsgálat (több alprogrammal)
Dr. Varga Péter, Dr. Garai János, Dr. Lővei Csilla, Dr. Nusser Nóra
2011-2013
PTE Kórélettani és Gerontológiai Intézet
Endometriosis balneoterápiás kezelése, klinikai hatások prospektív felmérése
Dr. Varga Péter, Dr. Garai János
2008-2013
PTE Kórélettani és Gerontológiai Intézet
Balneoterápia hatása a hüvely ökológiájára (prospektív tanulmány)
Hetesi Csilla, Dr. Varga Péter
2010-2012
PTE ETK Ápolástani Intézet
Menopausa időszakában lévő nők egyensúly és mozgáskoordináció vizsgálata harkányi gyógyvizes kezelés előtt és után
Dakos Zsófia, Tihanyi Renáta
2010-2012
PTE ETK Gyógytornász Szak
Hüvelykocka pesszárium, hüvelyi elektrostimuláció használatának hatékonysága női intimtorna kapcsán
Dr. Varga Péter, Dr. Malmer Nagyezsda, Ambrus Eszter, Krómer Andrea
2010-2013
PTE ETK Gyógytornász Szak
Harkányi balneoterápia specifikus hatásai meddőségben és a reprodukció zavaraiban
Dr. Varga Péter, Prof. Dr. Szekeres Júlia, Dr. Garai János
2011-2014
PTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika + PTE ÁOK Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet + Kórélettani és Gerontológiai Intézet
Valamennyi program 2012 első félévre előirányzott része teljesült.