Újranyitással kapcsolatos intézkedések

Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Harkányi Psoriasis Centrumban 2020.06.15-től ismét fogadunk Vendégeket!

A megfelelő óvintézkedések bevezetésével, betartásával és betartatásával szeretnénk, ha biztosítani tudnánk mind Vendégeink, mind pedig Dolgozóink biztonságát. A járványhelyzetre való tekintettel munkatársaink a szokásosnál is gyakrabban fertőtlenítenek, takarítanak.

Bevezetjük a quick check-in rendszert, érkező Vendégeinknek kiküldjük a bejelentő lapot, melyet lehetőség szerint kérünk e-mailben visszaküldeni minden érkező Vendég adatával, ezzel is gyorsítva a bejelentkezés folyamatát.
Az épületben több ponton kézfertőtlenítőket helyezünk el, a szobákat pedig a Vendégek érkezése előtt fertőtlenítjük. A szobában, épületben gyakran használt felületeket, illetve a lift gombjait munkatársaink naponta többször fertőtlenítik. A liftjeinket egyidejűleg 2 személy vagy egy család használhatja.

A hatályos Kormányrendelet szerint a beltéri gyógyvizes  medencéink jelenleg még nem nyithatók meg, így amíg ez nem változik, 20 perces egyéni szeparált gyógyvizes kádfürdőt tudunk biztosítani napi egy alkalommal szállóvendégeink részére, valamint a masszázs és BEMER kezeléssel is várjuk Önöket!

Éttermünkben is fokozottan figyelünk a biztonságra, munkatársaink megfelelő védőfelszerelést kapnak, a járványügyi helyzetre való tekintettel az érkezéskori szabályoknak megfelelően tányérszervízzel vagy svédasztallal várjuk Vendégeinket. Szükség esetén sávokra bontjuk az étkezési időszakokat Házunk telítettségének függvényében.

Amennyiben Ön vagy hozzátartozója betegségre utaló tüneteket észlel, szíveskedjen ezt telefonon jelezni a recepció számára, Kollégáink megteszik a szükséges intézkedéseket. Érkezését megelőzően, ha influenzaszerű tüneteket, lázat tapasztal, kérjük foglalását egy későbbi időpontra szíveskedjen áttenni Munkatársaink és Vendégeink érdekében.

Bízunk benne, hogy a nálunk eltöltött idő gondtalanul, élményekkel gazdagon telik, Ön és szerettei kipihenten, felfrissülve távoznak.

Vigyázzunk egymásra, várjuk Önöket szeretettel!

Harkányi Psoriasis Centrum csapata

Kedves Vendégeink!

A 2016. évi CLVI. törvény értelmében 2021. szeptember 1-től szálloda részlegünkbe csak fényképes igazolvány birtokában lehet bejelentkezni, ezáltal minden vendégünktől szükséges elkérnünk az okmányát (személyi igazolvány, útlevél vagy vezetői engedély), beleértve a babákat és a kisgyerekeket is.

Ha a babák és kisgyerekek még nem rendelkeznek érvényes személyazonosító okmánnyal, kérjük, intézkedjenek mihamarabb annak beszerzéséről, ellenkező esetben, a törvény értelmében sajnos nem tudjuk fogadni őket és a szoba átadását meg kell tagadjuk.

Bővebb információ az alábbi oldalon található: https://vizainfo.hu/szallashelyek

Szíves együttműködésüket és megértésüket köszönjük!